Céges nyelvoktatás, üzleti nyelvtanfolyamCompany School Üzleti Nyelviskola

Aktuális

Hogyan barátkozzunk meg az élethosszig tartó tanulás gondolatával?

Hogyan barátkozzunk meg az élethosszig tartó tanulás gondolatával? Motiváló, elgondolkodtató idézetek dr. Takács Ilona HR Portálon megjelent cikkéből.

"Az "Á, öreg vagyok én már a tanuláshoz!" jellegű tiltakozás csak kibúvó, ügyetlen magyarázat a szellemi restségre, hiszen tudományos tény, hogy agyunk képes új ismeretek tömegének befogadására idősebb életkorban is, tehát tudunk életünk delén, sőt, azon túl is eredményesen tanulni. Hozzátéve, hogy a biológiai lehetőség erre adott, hiszen agyunknak csupán tíz százalékát vesszük igénybe, azaz "szabad kapacitás" jócskán áll rendelkezésünkre.

Felgyorsult korunkban folyamatosan lépnek be új iparágak, szakmák a gazdaság vérkeringésébe, s még új tudományágak is keletkeznek. A műszaki-technikai haladás révén egy adott szakmában is állandósulhat a változás, amelyekkel az érintetteknek lépést kell tartaniuk.

Számítani kell, hogy bizonyos iparágak, szakmák elavulnak, ezzel szükségszerűen új szakmák jönnek létre, s ez sokaktól pályaváltoztatást, pályamódosítást, új szakma megtanulását követeli. Életünk során többször is, így hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy az egyszer megszerzett tudást nem elég karbantartani, netán frissíteni, készen kell állnunk az átképzésekkel, új szakmák megtanulásával járó terhek elviselésére, ha nem akarunk hátrányba kerülni a munkahelyekért folyó versenyben.

A tanulást az érdekünk is ösztönzi. Az ember ugyanis praktikusan gondolkodik, olyasmivel foglalkozik, aminek gyakorlati hasznát, szükségszerűségét felismeri.

Végül elkötelezettség és elszántság, határozottság is szükséges a tanuláshoz. Mindehhez az iskolai munkában nem nélkülözhető a pedagógus részéről a modern pedagógiai, pszichológiai megközelítés. Így válhat a tanulás értelmes - gyorsan megtérülő - befektetéssé, ami egyúttal ösztönzést adhat az ismeretek további bővítéséhez, az élethosszig tartó tanuláshoz."


A teljes cikket elolvashatja, a http://www.hrportal.hu/hr/hogyan-baratkozzunk-meg-az-elethosszig-tarto-tanulas-gondolataval-20080923.html weboldalon.

Vissza az előző oldalra